"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."

Kornis Mihály

2011. szeptember 23., péntek

Túrós-barackos palacsinta

Nem rákellenes étel, s nem is kimondottan egészséges, azért írom ki mégis, mert bűnözni nekünk is kell néha, s ha már kívánok valamit, akkor mégis sokkal egészségesebb, ha én csinálom meg magamnak.

A palacsintát a szokásos módon, teljes kiörlésű liszt és fehér tönkölyliszt keverékéből csináltam tej és cukor nélkül. Laktózmentes túrót és tejfölt vettem, hogy Marcipán is ehessen, ha kér. Összekevertem a túrót, tejfölt egy kis steviával és xilittel (nekem a stevia önmagában nem vált be az ételekhez, xilitet viszont nem merek sokat használni, mert hasmenést okozhat a gyerekeknél, így a kettőt együtt szoktam). Nem túl puha, de érett őszibarackokat apróra vágtam. Megkentem a palacsintát túróval, beleszórtam a barack darabokat, s háromszögbe hajtogattam.
Miután várandós vagyok, elég határozott elképzeléseim vannak arról, mit is kívánok. Így 2dl zabtej, 2 dl víz, 3 evőkanál xilit és 1 pipetta stevia nova felhasználásával főztem meg egy zacskó vaníliapudingot, amit aztán a palacsinta tetejére öntöttem.
Nagyon finom volt! :)

2011. szeptember 16., péntek

Rizses lecsó

Kevés olyan étel van, ami komplex kis daganatellenes összeállítást tartalmaz, de a lecsó az egyik ilyen étel. Paradicsom, paprika, hagyma, fűszerek mind nagyon egészségesek.
Sajnos pontos mennyiségeket nem tudok írni, de kb 10 paprikát, 6 paradicsomot, 3 szál újhagymát, 3 fej hagymát és 4 gerezd fokhagymát aprítottam fel. Először a hagymát és fokhagymát pároltam meg repceolajon, megfűszereztem tengeri sóval, borssal és kurkumával (ez utóbbit először tettem bele, de finom lett így), majd ráöntöttem a leturmixolt paradicsomot, s beletettem az apróra vágott újhagymát és paprikát (van, aki nagyobbra szereti hagyni, de az én gyerekeim úgy eszik meg, ha apróra van vágva). Felöntöttem annyi vízzel, hogy pici szaftja legyen, vegamixel ízesítettem és a paprika megpuhulásáig főztem. Közben egy másik lábosban kb. 10 dkg barnarízst főztem meg, s amikor megpuhult a rízs leszűrtem, s a kész lecsóhoz kevertem. Az egészet egyszer még átforraltam, s teljes kiörlésű kenyér kíséretében tálaltam.
Egészségünkre!

2011. szeptember 13., kedd

Pizza

Tészta alapja EZ a recept, de leírom, hogy csináltam.
Hozzávalók:
40dkg liszt, ebből én 30 dkg fehér tönkölylisztet és 10 dkg rozslisztet használtam,
4 evőkanál repceolaj
3 csipet só
25gramm élesztő
kb 2 dl langyos víz

Az egészet betettem a kenyérsütőbe úgy, hogy a folyadékok kerültek bele először, utána a liszt, só és végül az élesztő összemorzsolva. 1,5 órás dagasztó programra állítottam a gépet. Ezután lisztezett felületen kinyújtottam a tésztát jó vékonyra (pár milis), még felvett némi lisztet. Repceolajjal kikentem a tepsit és beletettem a tésztát úgy, hogy a szélén kicsit vastagabb legyen.
Ezután akármilyen feltét kerülhet rá. Én Timitől kapott házi paradicsomlekvárral kentem le, sonkát, hagymát és kukoricát tettem rá, sajtot reszeltem a tetejére. Előmelegített sütőben légkeverésesen 180fokon kb. 20 percig sütöttem. 2 tepsivel készült, az egyik már el is fogyott, mindenkinek nagyon ízlett!

2011. szeptember 12., hétfő

Karfiolleves

Gondolom mindenki tud és szokott is csinálni, úgyhogy nem is akarok nagy receptet írni hozzá. Inkább csak azt írom le, hogy csináltam én úgy, hogy tele legyen rákellenes tápanyagokkal úgy, ahogy azt főzni javasolt.
Hozzávalók:
400gr fagyasztott karfiolt használtam
4 kis fej vöröshagyma
8 gerezd fokhagyma
6 közepes szál sárgarépa
Alnatura bio húsleveskocka
repceolaj
vegamix, kurkuma, őrölt bors, pirospaprika, tengeri só
1 biotojásból és tönkölylisztből galuska

A karfiolt pároltam egy kis vegamixel, közben a hagymát és fokhagymát felaprítottam. Direkt tettem ilyen sokat bele, mert nagyon egészségesek. Repceolajon megpároltam, megfűszereztem ízlés szerint, felöntöttem a karfiol alatt forrt vízzel és beletettem a felkarikázott répát. Tettem még hozzá annyi vizet, amennyit jónak láttam, beletettem 4db húsleveskockát. Amikor a répa megpuhult, a nokedlit beleszaggattam, majd amikor már levettem a levest a tűzről, akkor kevertem bele a karfiolt. Tejföllel tálaltam.
Jó étvágyat!

2011. szeptember 11., vasárnap

Csokis keksz módosítás

Orsi javaslatára (és saját tapasztalat alapján is) ma utólag kentem a csokikrémet a megsütött kekszekbe, s úgy "ragasztottam" össze őket. Sokkal finomabb lett így, ezután csak így csinálom :)

2011. szeptember 9., péntek

Csokis keksz

Végre van sütőm, ma ki is próbáltuk a fiammal. A keksz alapreceptje innen van, de én nagyon sokat módosítottam rajta, mert az eredeti recept ízetlen és száraz volt számomra.
Hozzávalók:
- 35 dkg liszt (én 20dkg graham és 15 dkg fehér tönkölylisztet használtam, ez volt itthon),
- 4 púpos evőkanál Szerencsi kakaópor,
- fél csomag sütőpor,
- 1 csipet só,
- 1,5 dl repceolaj,
- 4 evőkanál xylit,
- 1 evőkanál agávé szirup,
- 2 db biotojás,
- kb. 1 dl víz
- Alnatura csokis kenyérfeltét (dm-ben kapható bio csokikrém, nádcukorral készült)

A csokikrém kivételével az egészet összegyúrtam, majd kilisztezett felületen kinyújtottam nagyon vékonyra. Kisfiammal kiszaggattuk. Minden formából páros számút szaggatunk, s a formák felét megkentem a csokikrémmel, majd rájuk tettem a másik felét. Előmelegített sütőben 175 fokon légkeverésen kb. 12 percet sütöttem.

Jó étvágyat!

2011. augusztus 20., szombat

Szünet

Egy ideje nem írok, ennek az az oka, hogy nincs sütőm sem tűzhelyem. Talán 1 hét múlva már lesz, mert nagyon szeretnék egy keksz receptet kipróbálni, s ha sikerül, akkor megosztom veletek.
Azóta, hogy nem írtam, annyi változás történt, hogy miután nem lett meg a kávédarálóm, lenmag helyett lenmag olajat teszek a fiúk joghurtjába, 1 teáskanállal keverek 1 adagba. Szívesen eszik, s ahogy utána olvastam, olaj formájában is épp olyan jó Omega 3 forrás, mint a frissen őrölt mag.