"Ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetnek tekintsd őket. Lehetőségnek arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy te is itt vagy a földön."

Kornis Mihály

2012. április 21., szombat

Vizsgálat

Ide vittem el ma a középső fiamat. Ez abból állt, hogy felült a vizsgálóasztalra, egy lapot tettek a lába alá, én mellé ültem, s a doki elkezdte végignézni a "varázspálcával" az allergéneket. Igazából nem értem a szerkezet lényegét és működési elvét, de a pálca fel-le mozgott a gyerek lába fölött, ahol allergént észlelt, ott körkörösen, egyértelműen kilengett. A másik vége valamihez kötve volt, mindig más anyaghoz érintette a doki, de nem tudnám megmondani, hogyan is működött. Azt egyértelműen láttam én is, hol leng ki, s az a  kilengés sem volt egyforma, volt, ahol majd kiesett a doktor néni kezéből az a rúd.
Csak a vizsgálat elejét tudtam figyelni, mert aztán a fiamnak olvastam, de már az elején meglepődtem, hogy az első nagyon erős allergén a disznóhús lett (hm, épp amiatt beteg most megint). A pulykahús is kijött kevésbé, de azért allergénként, s irtó erősen a szója. Érdekes mód, a tej és a tejcukor nem. Erre majd visszatérek, hogy mit gondolok. Amik kijöttek még: nagyon erősen a búza, citrom, pisztácia, zeller. Kevésbé erősen a tofu (azt hittem az =szója...), fehércukor, fahéj, citromfű, kesudió, dió, vargányagomba, hagyma, cukkini, ribizli.
A vizsgálat után kapott egy kezelést is manó, ez annyiból állt, hogy valamilyen lapokon kellett ülni, egy másfajta lapon volt a keze (amin a felmérés alatt a lába volt), s a doktor néni beállított valamit egy gépen, 15 percet töltöttünk el így.
Ezután kaptunk homeopátis szer javaslatokat és ajánlották, hogy kapjon 6 hetente még összesen 3 alkalommal ilyen negyed órás kezelést a gyerek, ez segít a bélflóra és az immunrendszer helyreállásában.

Most jön az én megfigyelésem:
Tej-tejcukor... A tejallergia soha nem lett bizonyítva, igazából amikor abbahagytam a tejtermék adását, akkor csak átmenetileg lett jobban, ez lehet attól is, hogy nehezen emészthető fehérje, a szója -búza és többi allergiáját kicsit könnyebben vette a szervezete tejmentesen. De tejcukor érzékenysége biztos, hogy volt neki. Persze lehetett átmeneti is, van ilyen, tudom, de azért kétségekkel fogadom, hogy elvileg egyik tejfélével se lenne baja. Én tejterméket, tejszármazékot biztos, hogy nagyon sokáig nem adok még neki!
Tojás: soha nem jött ki allergénként, csak azért gondoltam, mert kihányta a tej- és szójamentes palacsintát. De ha a búzára nagyon allergiás, akkor simán lehet, amiatt hányt, nem a tojás miatt. Elfogadható.
Búza: már régen feltűnt, hogy nem eszik kenyeret. Nem is erőltettem. A nápolyitól dagadt be a szája akkor, amikor még nem nulldiétáztunk, a búzára már rég gyanakszom én is, ezt elhiszem.
A disznóhús és pulykahús allergia egyértelművé vált az utóbbi pár hétben.
Fehércukor: ezt ellenőrizni nem tudom, amúgy sem eszünk itthon SOHA, de késztermékben persze, hogy kapott korábban.
Fahéj: ezt bevezettem, gond nélkül, így nem értem. Mindenesetre inkább nem adok neki, nem fog fahéj nélkül szomorkodni.
Citrom-citromfű: ez is lehet, bár a citromsavnak a citromhoz nincs sok köze, ellentétben azzal, amit korábban gondoltam, de a citromos nápolyi okozott neki gondot korábban. Hogy a búza vagy a citrom miatt...?
Olajos magvak: nem tudom, amúgy sem eszünk semmit Dani miatt sem, nem érdekes, kerüljük őket és kész.
Vargánya gombát életünkben nem ettünk.
Zeller, hagyma, cukkini, ribizli: ezekben sincs tapasztalatom, de a hagymát épp jövőhéten gondoltam bevezetni, inkább nem kísértem a sorsot, s akkor a fokhagymát vezetem csak be, a sima hagymát mellőzzük jó sokáig.

Konklúzió: szerintem megérte a vizsgálat, mert sok mindent magyaráz és alátámaszt, de nem alapozom erre az étkezést. Úgy tekintem, mint egy irányelvet, hogy a nulldiétába mi az, amit ne merjek (hagyma) és bátran merjek (tönkölybúza, durumbúza, amiket a mi gyerekorvosunk is mondott) bevezetni. Így talán gyorsabban haladunk majd, aztán meglátjuk.